ARNÓTI andrás |
életrajz
1949. november 11-én született Budapesten. |
1969-1972: | festészeti tanulmányok a Dési Huber Kör-ben, Budapest |
1972-1976: | festészeti tanulmányok Mészáros Mihály Magániskolájában, |
1974-ben : | diploma Debrecenben, népművelés-könyvtár szakon, |
1974-1976: | vendéghallgató az ELTE művészettörténet szakán, ezt követően, az ELTE görög filológia szakának nappali tagozatán folytatja tanulmányait. |
1974-1983: | a Ferencvárosi Galéria vezetője, a Budapest, IX. Kerületi Művelődési Intézmények Igazgatóságának főmunkatársa, majd igazgatója, |
1983-1986: | a Művészeti Alap Fiatal Képzőművészek Stúdiójának művészeti vezetője, |
1984-1995: | Budapesten, ill. Cipruson él és dolgozik |
1983-1992: | több magyarországi művésztelep vezetője, (Sopron, Dunaújváros, Nagykőrös, Salgótarján) |
1989-1994: | újságíró, művészeti szerkesztő, |
1994-1998: | a Szarvasi Művészeti Egyetemen festészetet és szellemtörténetet tanít, a 80-as és 90-es évektől számos irodalmi, művészetelméleti és publicisztikai írása jelenik meg. |
Az elmúlt harminc évben | csaknem húsz éven keresztül un. művészetterápiás csoportokat vezetett egészségügyi intézményekben. A „tér” legkülönfélébb értelmezésével (építészeti tér, szociális tér, befogadói tér stb.) workshop-okat tart, elsősorban a Műszaki Egyetemen, művésztelepeken, középiskolákban és tematikus konferenciákon. Látványterveket, design-t készít, képzőművészeti kiállításokat rendez, azok egy részének kurátora. Szépirodalmi és filozófia i tárgyú írásai különféle helyeken jelennek meg. |